A
12 sz. Gondozási Központ 1986 júniusában
alakult Miskolcon a Területi Gondozószolgálat tagintézményeként.
2005 december 08-ai közgyűlés tárgyalta és elfogadta, hogy
a Gondozási Központ új nevet kapjon mely
konkrétabb és utal az intézmény földrajzi elhelyezkedésére
így az új nevünk Szirmai Szolgáltatási központ.
A Szolgáltatási központ ellátási területe megegyezik
Szirma teljes területével.
Minden olyan személynek igyekszünk szükség szerint segíteni,
aki nyugdíjszerű ellátásban részesül vagy kora egészségügyi
állapota vagy szociális helyzete indokolttá, teszi. Ellátást
biztosítunk étkezés helyben fogyasztással étkezést elvitellel
étkezést házhoz szállítással házi segítségnyújtás és idősek
klubja keretében.
Étkezés keretén belül azoknak a rászorulóknak biztosítunk
legalább napi egyszeri meleg étkeztetést, akik koruk, egészségügyi
állapotuk szociális helyzetük miatt önmagának és eltartottjának
átmenetileg vagy tartósan nem képes ezt másképpen megoldani.
Házi
segítségnyújtás keretében kell gondoskodni azokról,
akik koruk egészségügyi állapotuk illetve rokkantságuk miatt
rászorulnak, akik otthonukban önmaguk ellátására saját erőből
nem képesek és róluk nem gondoskodnak, illetve azokról a
pszichiátriai betegekről, fogyatékosokról, akik állapotukból
adódóan az önálló életvitelhez segítséget igényelnek, de
egyébként önmaguk ellátására képesek.
A
házi segítségnyújtásban a koruk, egészségi állapotuk és
szociális helyzetük miatt rászoruló önellátásra képtelen
személyek számára biztosít:
-
Fizikai ellátást
- Mentális
gondozást
- Egészségügyi
ellátást
- Érdekképviseletet
Mindezek
segítségével próbáljuk az igénybevevő számára biztosítani
a megfelelő életkörülmények fenntartását.
A házi segítségnyújtás magában foglalja mindazon módját
a segítségnyújtásnak, ami a saját lakáson belül történik
s ezt a rászoruló kora egészségi állapota miatt már nem
vagy csak részben képes elvégezni. Összetett szerteágazó
tevékenységgel, amely az életvitel minden területére kiterjed
teljes körű szükséglet szerinti gondozást biztosítunk a
rászorulónak. Folyamatossága biztonságérzetet jelent az
ellátottnak. A házi segítségnyújtást szakképzett hivatásos
gondozónő végzi.
Fizikai ellátás keretén belül:
- Személyi
és testi higiénia biztosítása;
- Ágyban
fekvő, lakás elhagyni nem tudó személy környezetének
rendbetétele;
- Bevásárlás,
étkezésben való segítés, etetés
-
Tüzelő beszerzése, fűtési igény szerint
Egészségügyi
ellátás keretében:
-
Orvos hívása szükség szerint;
- Gyógyszer
felíratása, gyógyszer kiváltása, gyógyszeradagolás;
- Kapcsolattartás
az ellátott háziorvosával;
- Vérnyomásmérés;
- Egészségnevelési
tevékenység.
Pszichés
gondozás keretében:
-
Rendszeres kapcsolattartás, látogatás az ellátottnál;
- Izoláció
leküzdése
-
Problémák megbeszélése.
Érdekképviselet
keretében:
-
Hivatalos ügyek intézése: a házi gondozónő közreműködik
segélyezések, szociális otthoni beutalás és szociális
ügyek intézésében-, pl.: kérelem kitöltése stb.
-
Szolgáltatások számláinak feladása;
-
Egyéb ügyek intézése.
Az
ellátást kérelem beadásával lehet igénybe venni, melyet
a háziorvossal is ki kell töltetni. A felvételt követően
egyéni gondozási tervet készítünk, ebben rögzítjük az ellátott
jelenlegi állapotát, illetve tervet készítünk az ellátott
állapotának fenntartására, illetve fejlesztésére. Az elvégzett
gondozási tevékenységet a házi gondozónő naplójában rögzíti
és ezt az ellátott, aláírja. Ennek alapján fizet a szolgáltatásért
az ellátott azon térítési díj szerint, amit a felvételkor
az előgondozást végző személy állapít meg.
Az Idősek Klubja nappali ellátást biztosít
a 18. Életévét betöltött egészségi állapotuk
és idős koruk miatt szociális és mentális támogatásra szoruló
önmaguk ellátására részben képes személyek számára.
A
klubtagoknak fizikai, egészségügyi pszichés ellátást és
foglalkoztatást nyújt.
A fizikai ellátás:
- Étkeztetés.
- Személyi
higiénia biztosítása.
-
Ruházat tisztítása (önköltséges mosás).
Egészségügyi
ellátás keretében:
-
Vérnyomás és testsúlymérés.
- Gyógyszerek
felíratása kiváltása.
- Egészségügyi
felvilágosító előadások.
Pszichés
ellátás:
-
Segítünk megakadályozni az elszigetelődést.
-
Elősegíteni a kapcsolatok kialakulását.
-
A család hiányát próbáljuk meg pótolni.
-
Az egyéni problémák megoldását szeretnénk segíteni.
A
foglalkoztatás a szabadidő hasznos eltöltését szolgálja.
Rendszeres
és alkalmankénti elfoglaltságok a követkők:
- Újság
olvasás, kártyázás, tv nézés, kézimunkázás,
- Irodalmi
és egészségügyi előadások,
- Megemlékezés
az állami és családi ünnepekről,
- Kirándulások,
séták,
- Színház
és mozi látogatások,
- Közös
találkozások más klubok tagjaival.
Érdekképviselet:
-
Közreműködik segélyezési, szociális otthoni beutalási,
egyéb más szociális ügyek intézésében / Pl.: kérvények
kitöltése /
-
Szolgáltatási számlák, egyéb ügyek intézése.
A
Szolgáltatási központban Érdekképviseleti fórum működik,
amely 3 havonta ülésezik. Itt panasszal, javaslattal, észrevétellel
az ellátott és hozzátartozója az intézmény Vezetőjéhez vagy
magához az Étekképviseleti fórumhoz.
A fórum 5 főből áll:
- 2fő
az ellátásban részesültek, illetve hozzátartozóik képviselői;
- 2fő
intézmény dolgozóinak képviselői;
- 1fő
a fenntartó Önkormányzat képviselője;
Az ellátásokért az igénylőnek térítési díjat kell fizetnie
a személyes jövedelmüknek megfelelően az Önkormányzat Képviselő
Testülete által elfogadott táblázat alapján. A térítési
díjat minden év április elsejével módosítjuk.
Ellátottak
száma 2005-12-31-én:
Idősek
klubja 21 fő
Házi gondozott 27 fő
Szolgáltatási
Központban a szakmai feladatokat 7 fő látja el.
- 1
fő Szolgáltatási Központvezető
- 1
fő Szolgáltatási Központvezető helyettes
- 1
fő Klubos gondozónő
- 3
fő Házi gondozónő
- 1
fő Technikai dolgozó
A
Szolgáltatási Központ dolgozói jelentős
gyakorlattal és megfelelő szakmai képesítéssel, tudással
és tapasztalattal rendelkeznek. A továbbképzési kötelezettségeiknek
eleget tesznek, hogy minél szakszerűbben végezhessék munkájukat.